Tervezzen velünk, hogy álomból . . . valóság legyen !

Minden családi ház legfőbb büszkesége a kert. Hogyan takaríthat meg több ezer, akár száz ezreket is? Hogy valóban olyan legyen kertünk, mint amilyennek megálmodtuk? Nálunk megoldás talál mindenre!

refi3.jpg


Bizonyára eszünkbe sem jutna házunkat megépíteni építészeti tervek nélkül, ugyanez a kertünk esetében is! Fontos része a kertépítés megkezdésének, hogy legyen egy átgondolt, szakmailag korrekt kertterv! A kertterv leglátványosabb része a kertlátványterv mely a számunktra nem csask vonalak és 2D-s rajzok, hanem az a kép amit magunk elött fogunk látni a kert elkészülte után. Persze az is fontos hogy a kertépítészeti terv - a kert térszervezése, kerti elemek térbeni helyzete, utak, mint a térszervezés részei, egy kép a kert egészérő a saját izlésünket lássuk viszont.



Egy igen összetett feladat, ahol az élő és az élettelen anyagokat harmonikusan és esztétikusan egymás mellé tervezzük, meghozzá úgy hogy mindez egy művészi mestermunka eredményét tükrözze. A tervezés során fontos szempont, hogy maga a kert teljes harmoniában legyen az épülettel, szinte úgy tekintsünk rá, mint egy helységre. Ha a végső arányok szinek és formák harmonikus egészt alkotnak és a szemlélőnek mégis az a benyomása, hogy véletlenszerűen létrejött képződményt lát, akkor elmondható, hogy a tervezés sikerrel jár.

-a kerttervezés megtérul a szakértelem nélkul rossz helyre ültetett és késöbb kipusztuló vagy kivágásra kényszerült növények árában.

-jól használható és funkcionáló kert nem jöhet létre tervezés nélkül, mint ahogy lakóépületek sem épülnek fel kidolgozott tervek nélkul.

-a tervek segítenek olcsón, papir mellett több lehetséges megoldást letisztázni és nem a kivitelezés során kell nagy költségráfordítással változtatni a nem tetsző, illetve nem megfelelően funkcionáló kertrészletet

-a kivitelezés előtt időben( akár 3-4 hónap is! )készült kerttervet többször át lehet nézni, átböngészni és az esetleges változtatásokról még a kertépités előtt dönteni

-a kertterv alapján árazatlan tételes költségkiirást készitünk, amely alapján több kivitelező cégtől kérhetünk ugyanolyan műszaki tartalmú árajánlatot, igy azok összehasonlíthatók lesznek

-jó kertterv esetén nem fordulhat elő az a hiba, hogy késobb a novények túlságosan beárnyekolják a helységeket, vagy kiterebélyesedett ágrendszerükkel akadályozzák a közlekedést.



          Mansion.gif (23553 bytes)


A kert kihasít a természetből egy darabkát, ugyanakkor össze is köti a házlakót a természettel. A kert a lakás folytatása, ugyanakkor kisajátított, átalakított darabja a természetnek, amit szívesen mutogatunk, ahol elbújunk a zajos élet elől, ahol a család számára megtermelünk ezt-azt. Minden kert közös vonása, hogy lehatárolt, felül mindenképpen nyitott térben található. Maga a kert szó is a kerítettség, a kerítés kifejezéssel függ össze. A kiskertet általában kerítés veszi körül, vagy udvarként épületek határolják.



Látogasson el a www.alomkertek.3dn.ru oldalra is!



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 3
Tegnapi: 1
Heti: 16
Havi: 53
Össz.: 40 952

Látogatottság növelés
Oldal: Kertépítés
Tervezzen velünk, hogy álomból . . . valóság legyen ! - © 2008 - 2024 - dreamgarden.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »